Broken Sword 2: The Smoking Mirror George Stobbart vagyok, ugye eml‚keznem r m? Miut n lelepleztk a templomosok ”sszeeskv‚s‚t, eg‚sz j˘l ”sszej”ttem Nico-val, akit itt, P rizsban ismertem meg. Sajnos ap m hal la hazasz˘lĄtott, ‚s majdnem hat h˘nap telt el, mire Łjra P rizsba utazhattam. Gondoltam megnnepeljk a tal lkoz st, de Nico nak m s tervei voltak. Egy bizonyos r‚g‚sszel, Oubier professzorral volt tal lkoz˘ja. M r a h z sem volt tŁl bizalomgerjeszto, pl ne az furcsa ember, aki ajt˘t nyitott. Egy t gas szob ba vezetett minket, majd alig, hogy bel‚ptnk, h tulr˘l tark˘n v gott. Mik”zben el julni k‚szltem, l ttam amint Nico t elk bĄtj k egy fŁv˘csobol kilott nyĄllal. Engem odak”t”ztek egy sz‚khez, r m szabadĄtottak egy tarantul t, ‚s - biztos, ami biztos - m‚g fel is gyŁjtott k a szonyeget. Ahogy a p˘k k”zeledett, addig h tr ltam, amĄg tudtam, majd m s ”tletem nem l‚v‚n, r d”nt”ttem a k”nyvespolcot. A falon elosejlo kamp˘n elv gtam a k”telet, majd szemgyre vettem a szob t. Elsok‚nt az Ąr˘asztalk t n‚ztem  t, s a fi˘kban tal ltam is egy apr˘ t‚gelyt, benne pedig egy kulcsot. Az  t‚lt izgalmakra meghŁztam az veg tequill t. Bro f, egy gusztustalan, d”gl”tt kukac kerlt a sz mba, onnan meg a padl˘ra! Nem tudom, mi‚rt, de Łgy d”nt”ttem, elrakom, h tha m‚g j˘l j”n valahol. A f”ld”n megtal ltam a nyilacsk t, amivel elk bĄtott k Nicot. Az ablak mellett hevert h trahagyott t sk ja, gyorsan  tn‚ztem, majd tartalm t zsebre v gtam. Volt benne egy undorĄt˘ bugyi, amit Andr‚ Lobineau-t˘l kapott. Egy ltal n nem tetszett a dolog. Az ajt˘hoz vezeto utat elz rta a t–z, az ablakon sem lehetett kim szni, ‚s titkos ajt˘ra sem leltem sehol. K‚nytelen voltam ki”t”lni valamit. A nyĄllal kipiszk ltam az ajt˘ elotti szekr‚nyt, kivettem belole a patront, beraktam a szifonba, s eloltottam a l ngokat. Kirohantam a szob b˘l, ‚s m r majdnem a h zb˘l is, amikor r j”ttem: ki kell eszelnem egy tervet, hogy megtal ljam Nico-t. A telefon mellett tal ltam egy Łjs gb˘l kiv gott cikket. Egy napfogyatkoz sr˘l sz˘lt, amit Mexik˘ban lehet majd a legjobban l tni. Ahogy n‚zegettem, kicsŁszott belole egy m sik papĄr, egy p‚nzfelv‚telt igazol˘ cetli - Oubier p‚nzt vett fel Marseilles-ben, t”bbsz”r is! A Nico t sk j ban tal lt zeneten rajta volt Andr‚ telefonsz ma. B r egyetlen porcik m sem kĄv nta, fel kellett hĄvnom ezt a ny las franci t. Tal lkoz˘t besz‚ltnk egy  ltalam is ismert k v‚h zban. Mikor oda‚rtem, Lobineau m‚g nem volt sehol. Elhat roztam, hogy amĄg v rok r , megiszom egy k v‚t. Legnagyobb meglepet‚semre, a szomsz‚dos asztaln l ugyanaz az ”reg zsaru ld”g‚lt, aki f‚l ‚vvel kor bban tal lkoztam, mikor m‚g a templomosok ut n kajtattam. Nagyon maga alatt volt, mint kiderlt, kirŁgt k a rendors‚gtol. A pinc‚rtol k‚rtem egy k v‚t, ‚s mikor v‚gre hajland˘ volt kiszolg lni, megtudtam tole, hogy a professzorr˘l  llĄt˘lag lelotte a feles‚g‚t. A k v‚ ihatatlan volt, m‚g szerencse, hogy megj”tt a csigaevo Andr‚. N la volt a ko, amirol Nico meg akarta k‚rdezni a professzort! Elmondta, hogy Nico valami csemp‚sz‚s ut n nyomozott, akkor kldt‚k neki. Azok az emberek bizony ra ezt kerest‚k! Megmutattam neki a h zban tal lt t‚gelyt, mondott egy gal‚riacĄmet, ahol megmutathatom, azt n elment. Besz‚lgettem m‚g a zsaruval, de egy ido ut n teljes letargi ba esett. Elcsentem tole a lapos veg‚t, ‚s elindultam a gal‚ri ba. A vihog˘ l nyokkal nem t”rodve, elosz”r a gal‚riatulajdonossal besz‚ltem - pont olyan volt, mint Andr‚, csak idosebben. Ismerte Oubiert - nan , o sz llĄtotta a k”cs”g”ket a gal‚ri ba -, de azt nem  rulta el, hogy hol j”nnek be az orsz gba. Megpr˘b ltam h traosonni a l d khoz, h tha azokon rajta van a cĄm, de mindig ‚szrevett. A t‚gelyt viszont megvette volna 350-‚rt. Gondoltam, megk‚rdezem az ‚ppen jelenlevo m–kritikust is. A tah˘, elosz”r lefitym lta, majd eleg ns mozdulattal kiejtette a kez‚bol (a fene egye meg, mi‚rt is nem adtam el a tulajnak)! BosszŁb˘l, a helyzetet kihaszn lva, a pohar ba ”nt”ttem egy kicsit a zsaru veg‚bol. Izlett neki, Ągy kapott m‚g egy adagot. Akkor t zuhant, mint az ˘lajt˘, mag val r ntva a f‚l gal‚ri t, ami el‚gg‚ felhergelte a tulajt. Imm r senkitol sem zavartatva, v‚gre szemgyre vehettem h tul a l d kat. Tal ltam egy Łj cetlit, bizonyos Condor Transglobal sz llĄt si t rsas g log˘j val ‚s egy utal ssal Marsţ Marseilles-re! Hirtelen minden megvil gosodott. R j”ttem, hogy Nico-t valahol ott kell keresnem! Sikerlt kinyomozni, hogy a Condor hol hozza be a cuccokat, Ągy jutottam el a dokkokig. A helyszĄnre ‚rve a kerĄt‚s ‚s egy m‚regzs k vakarcs  llta az utamat. Az ugat sra elokerlt a gazd ja is, majd r”vid sz˘v lt s ut n visszament a putrij ba. Belestem az ablakon: embernk ‚ppen egy res s”r”svegge l szennyezte a kik”to viz‚t. Miut n Łjfent j˘l elcsevegtnk, megkerltem a kunyh˘t ‚s a vĄzben tal lt kamp˘val kipec ztam az veget. Mivel nem akart beengedni, musz j volt kicseleznem: eldugaszoltam a k‚m‚nyt az veggel! Lett is nagy kr kog s! A lehetos‚get kihaszn lva h traszaladtam ‚s felhŁztam magam a csap˘ajt˘n keresztl. Gyorsan lenyŁltam a kutyakaj t ‚s a szenet, majd t voztam. CsŁny n kibabr ltam a kuty val is: az eb-keksszel r csalogattam a pall˘ra, majd megtanĄtottam Łszni! V‚gre  tm szhattam a kerĄt‚sen! Az ajt˘kon hi ba d”r”mb”ltem, valami bazi nagy ventill tor Łgy zŁgott, hogy senki nem hallotta, mit akarok. Felm sztam a l‚tr n, belestem az ablakon. Bingo! Ki m s is ld”g‚lt volna a szob ban, mint t mad˘m, ‚s bugyuta t rsa! Elosz”r is tisztess‚gre tanĄtottan a ventill tort a kamp˘val, Ągy v‚gre meghallott k a kopog st. Besz˘ltam n‚h nyszor a nagydarabnak, majd miut n r j”ttem, hogy pisztolya van, k‚nytelen voltam kicselezni! Felm sztam a l‚tr n, majd legurĄtottam k‚t hord˘t: a m sodikt˘l padl˘t fogott. A rakt rban egy fi˘k m‚ly‚n apr˘ kulcsra bukkantam, de mind”ssze azt sikerlt kiderĄteni, hogy a sz llĄtm nyok Quaramonte Citybol ‚rkeznek. J˘ vicc, de mielott behaj˘ztam volna, meg kellett tal lnom Nico-t! Gondoltam felmegyek az emeletre, de az egyik l da m”gl el‚m ugrott kisebbik fick˘. Sikerlt lebesz‚lnem arr˘l, hogy helyben kinyĄrjon, majd kiszabadĄtottam. Elt–nt a dobozok k”z”tt. Felment a liften, majd az egyik l d t a fotocella el‚ toltam, nehogy elmehessen. Tal ltam m‚g k‚t l d t ‚s egy d”g neh‚z szobrot, amivel semmit nem tudtam kezdeni. Viszont amint felkapcsoltam a l mp t, felt–nt n‚h ny karcol s h tul, egy f b˘l k‚szlt faln l. Csak nem egy rejtekajt˘?! V‚gre, Nico! Let‚ptem a sz j r˘l a ragaszt˘szalagot, kioldoztam, majd hagytam, hogy kibesz‚lje mag t. Ezut n ki”t”ltem, hogyan szabaduljunk ki: a lift fotocell j t leragasztottam a szalaggal, visszatoltam a l d t,  tpakoltam r  a kisebbet, ‚s Ągy m r el tudtam tolni a nagyot (otthon kedvenc j t‚kom volt a Soko ban!). A zsin˘rt felk”t”ttem a szobor nyak ra, ezt felemeltem a targonc val, majd hozz  madzagoltam a kamp˘hoz. Nico segĄts‚g‚vel nekil”ktem az ajt˘nak, ‚s Ągy szabadd  v lt az Łt! M r csak a bilincs kellett, hogy a dr˘tk”t‚len lesz nk zzunk a kik”tobe, pontosabbanţ na, mindegy. R”vid tiszt lkod s ut n ”sszefutottunk Andr‚val a gal‚ri ban, elkommuniz ltuk tole a maja k”vet, ‚s Quaramonte fel‚ vettk az ir nyt! Quaramonte, a h ts˘ bej rat K”z‚p-Amerik ba! Valahogy Karzac nyom ra kellett bukkannunk, ‚s a legjobb kiindul˘pont ehhez a Condor Transglobal irod ja volt. A hat rortol megtudtam, hogy j˘ helyen j runk, ez a fov ros, tov bb  tilos mindenf‚le ‚nek ‚s zene, kiv‚ve az .easy listening". Ut na a piacon pr˘b ltam szerencs‚t, nem sok sikerrel. Kiderlt viszont, hogy a kicsi szobrot Tezcatlipoc nak hĄvj k, ‚s balszerencs‚t hoz! A szomorŁ zen‚szek egyike viszont l tott egy haj˘t Condor z szl˘val! Az‚rt l˘gatt k az orrukat, mert t rsukat beb”rt”n”zt‚k: n‚pzen‚t j tszott! Megtudtam, hogy volt egy b nyabaleset, gondoltam, megl togatom a b nyat rsas got. A b jos de arrog ns Conchita sem tudott Karzacr˘l, de legal bb megerosĄtette a hĄrt a haj˘r˘l. Elmondta: a b ny n l szabot zs t”rt‚nt, nem baleset! Megpr˘b ltam ben‚zni a szekr‚nybe, persze elhajtott, mondv n ott tartj k a robban˘szereket! rdekes! A dolgoz˘k k”zl t”bben hallottak a napfogyatkoz sr˘l, valaki m‚g azt is tudta, hogy kilenc nap mŁlva lesz. Ezut n a rendors‚get vettem c‚lba,  m az ajt˘n l belebotlottam Pearl Hendersonba! Velk m‚g anno a szĄriai piacon futottam ”ssze! R”vid, de semmitmond˘ besz‚lget‚s ut n megkereste m Duane-t. Egy ˘ri si teheraut˘ban ld”g‚lt, b r tudott a Condorr˘l, mit sem sejtett Karzacr˘l, ‚s annyit sikerlt csak kihŁznom belole, hogy egy szupertitkos kldet‚sen van, a teheraut˘ egy hatalmas bomba. Megtal ltam a b nyabaleset szerencs‚tlen tŁl‚loj‚t is, o is eml‚kezett a Condor log˘j ra Amikor megmutattam neki a maja k”vet, sz˘ szerint azt mondta, besz‚lnem k‚ne a professzorral, az elobb m‚g itt volt valahol. Professzorral? Csak nem?! M s hely nem maradt, Ągy ben‚ztem a rendors‚greţ ahol megtal ltam professzort Oubier-t! Graciento ormestertol tudtam meg, hogy o az,  sat si enged‚ly‚rt j rt itt n la (na, persze!) Az ormester egy‚bk‚nt teny‚rbe m sz˘ m˘don hazudott, legal bbis ez volt az eros gyanŁm, ‚s nem engedte meg, hogy megn‚zzem a falon levo t‚rk‚pet! Besz‚ltem Renald˘val is, akitol t”bbek k”z”tt megtudtam, hogy Miguelt, a letart˘ztatott zen‚szt hal lra Ąt‚lt‚k. Fel voltam h borodva! Kifel‚ j”vet Nico j˘l leszŁrt, ami‚rt megmutattam az ormesternek a k”vet. Elhat roztam, hogy megkeresem Oubier-t, ‚s meg is tal ltam: Duane-nel t rgyalt. K‚rdore vontam egy rak s dologban, ‚s nagyon ‚rdekes dolgokat mondott a Condorr˘l, Tezcatlipoc r˘l, ‚s a napfogyatkoz sr˘l, amely a maj k szerint a vil gv‚g‚t jelenti. Tettem egy k”rt a h zak k”rl, bĄzva abban, hogy a professzor addig felszĄv˘dik, ‚s v‚gre besz‚lhetek Duane-nel n‚gyszemk”zt. Igy is t”rt‚nt. Kiszedtem belole, hogy igaz b˘l Miguel miatt van itt, akit most meg k‚ne sz”ktetnie. M r csak egy deton torra van szks‚g. A b nyat rsas gn ak biztos van, gondoltam, ‚s arrafel‚ vettem az utat. Cochita ‚l‚nken ‚rdeklod”tt a professzor ‚s az ormester egyttm–k”d‚se ir nt, de nem adta oda a deton tort, amĄg nem szerzek neki r‚szleteket a dologr˘l. Valahogy hozz  kellett f‚rnem ahhoz a t‚rk‚phez! T madt egy ”tletem, amiben Niconak is fontos szerep jutott. Az ormestert azzal t volĄtottam el, hogy Nico interjŁt akar vele csin lni (b r o szeg‚ny nagyon tiltakozott). Renald˘ra pedig r s˘ztam Pearlt, hogy vigye el a romokhoz. Egyedl maradva, az elso dolgom a t‚rk‚p tzetes  tvizsg l sa volt, majd v ltottam n‚h ny sz˘t Miguellel. Azt n rohantam Conchit hoz a hĄrekkel, aki azok hallt n azonnal besz‚lni kĄv nt a fogollyal - vihettem a deton tort Duane-nek! Utban fel‚, po‚nb˘l feldobtam a szenet a fal mellett  lldog l˘ n‚gyl bŁ elott. Majd leesett az  llam a csod lkoz st˘l. Nem volt azonban sok idom elt”prengeni az esem‚nyen. Duane r”gt”n bekld”tt a b”rt”nbe, hogy figyelmeztessem Miguelt. Rohantam is, hogy sz˘ljak neki,  m m‚g mielott kiszabadĄthattuk volna, Renaldo visszat‚rt a tŁr r˘l. Egy pisztollyal. Megkaptam a Miguel melletti cell t, ‚s csak rem‚ltem, hogy Nico jobban boldogul az ormesterrel! Szeg‚ny Nico az ormester rezidenci j n g”rcs”sen pr˘b lkozott, hogy kital lja, mit is k‚rdezzen az ormestertol, aki idok”zben . tcsŁszott" egy k‚nyelmesebb ruh ba! Az eg‚sz szob t szemgyre v‚ve azt n v‚gl is akadt mirol besz‚lni, amĄg be nem toppant a rettegett eln”kasszony! Ek”zben elokerlt Duane, aki elhat rozta, hogy mindkettonket kiszabadĄt. Nem j”tt ”ssze: rossz mos˘szert csomagoltak neki, amibol nem tudott bomb t csin lni. Igy megint nekem kellett kital lnom valamit. Elk‚rtem a k”telet Migueltol, r k”t”ttem a r csokra, majd kiadtam Duane-nek, aki a m sik v‚g‚t a kocsira k”t”tte. A fal engedelmesked ett a l˘eroknek, a fal kiszakadt, megmenekltnk. Szerencs‚re Nico is idoben lel‚pett az ormestertol, m‚g mielott az megk‚rte volna a kez‚t. Sikerlt eg‚rutat nyernnk, eljutottunk a foly˘ig, ahonnan egy haj˘n menekltnk tov bb. Szerencs‚tlens‚gnkre ‚jszaka r ntal lt egy helikopter, s az eg‚sz haj˘t felrobbantott kţ A foly˘parton t‚rtem magamhoz eros f jdalommal ‚s orgonazen‚vel a fejemben. K”vettem a muzsik t, Ągy eljutottam egy f ra ‚pĄtett h zhoz ‚s az azt k”rlvevo furcsa szerkezetekhez. Valahogy fel kellett hĄvni magamra a figyelmet! A vĄzker‚k, a pumpa, a mellette levo levelek, Tezcatlipoca ‚s Oubier sz ml j nak felhaszn l s val sikerlt j˘ kis fst”t csin lnom, ami felment eg‚szen a vĄzorgon ig, ‚s elocsalta a h z lak˘j t, Hubert aty t. Elmes‚lte, hogy tal lt egy francia l nyt reggel a vĄzparton, aki haldoklik. Egy m‚rges vĄzikĄgy˘ harapta meg, az egyetlen ellenszer egy bizonyos gy”k‚r volt, amit csak a szomsz‚dos t”rzs s m nja ismert. K‚rtem, hogy vezessen oda, de meglepet‚semre hŁz˘dozott. Elosz”r gall‚rj t tal lta gy–r”ttnek. Gyorsan kivasaltam az elhagyott nagy ker‚kn‚l tal lt inda, a nagy f n l leszŁrt kereszt ‚s a k‚t forg˘ ko segĄts‚g‚vel. Mivel az atya m‚g mindig nem akart elvezetni a faluba, kem‚nyebb hangot kellett megtn”m. V‚gl r  llt a dologra, elkĄs‚rt a bej ratig, amit k‚t als˘gaty s indi n orz”tt, majd magamra hagyott. Az or”k t j‚koztattak, hogy csak Łgy nem besz‚lhetek a s m nnal, elosz”r aj nd‚kot kell adjak. Mindent v‚gig pr˘b ltam, v‚gl a kutyakaj t hajland˘k voltak bevinni neki. Hamarosan vissza is kaptam az res zacsk˘t azzal, hogy a s m nnak nagyon Ązlett, k‚r m‚g. Tan cstalan voltam. Elosz”r beleraktam a zacsk˘ba a szenet, de a s m nnak nem kellett a fekete ko. Azt n a rŁzst, aminek ”rlt ugyan, de annyira nem, hogy beengedjenek hozz . A csatornateto nem f‚rt bele, a nyilacska bekld‚se ut n majdnem leharapt k a fejemet, volt m r saj t Tezcatlipoc ja, ‚s a d”gl”tt herny˘ sem hatotta meg - veget ri nu s volt. A szĄvecsk‚s bugyival majdnem bejutottam: csak a m‚ret nem passzolt. V‚gl k‚nytelen-kelletlen bekldtem neki a maja k”vet a zacsk˘ban. Azonnal besz‚lni akart velem! A falu k”zep‚n a t bort–z mellett tal ltam meg a s m nt. Leltem mell‚, ‚s r”gt”n a t rgyra t‚rtem. Am hamarosan kiderlt: tolem fgg a vil g j”voje. Elmondta Tecatlipoca teljes t”rt‚net‚t, hogy  rm nnyal legyozte a kimondhatatlan nev– uralkod˘t, hogy a hith– papok torbe csalt k egy piramissal ‚s egy tk”rrel, ‚s mivel tudt k, hogy nem lehet ”r”kre ott tartani, h rom k”vet k‚szĄtettek, amely egyttesen meg tudja akad lyozni, hogy a gonosz elot”rj”n az ™t”dik korszak v‚g‚t jelzo napfogyatkoz skor. Am mielott a k”vek a helykre kerltek volna, a spanyolok rajtat”ttek a falun, ‚s elrabolt k azokat. De csak egy ko jutott el v‚gl Spanyolorsz gba. A Jagu r k”vet egy angol, bizonyos El Draco vitte el, mĄg a Sas k”vet egy v‚rszomjas kal˘z rabolta el a spanyolokt˘l. A h rom konek vissza kell jutnia a piramisba, hogy elz rj k Tezcatlipoca Łtj t, amely visszavezet ebbe a vil gba! A t”rt‚netet v‚gighallgat  sa ut n v‚gre megkaptam a gy”keret, ‚s tŁl‚lve az ‚jszakai mulatts gokat, hajnalra vissza is tal ltam a fah zhoz. Nico nagyon rossz  llapotban volt, nem tudta volna megenni a gy”keret, ez‚rt kokorszaki vasal˘mmal k‚nytelen voltam azt ledar lni. Hamarosan jobban lett. K‚t k”vet kellett z ros hat ridon bell megtal lnunk. Hogy min‚l t”bb idot takarĄtsunk meg, elhat roztuk, hogy kl”nv lunk. n a Karib-szigeteken Ketch, az ”reg kal˘z  ltal eltulajdonĄtott Sas ko ut n kezdtem nyomozni. A h zn l ‚ppen  t‚pĄt‚s folyt, egy ellenszenves fick˘ nagy gybuzgalommal m‚regette a terletet egy t vcsof‚les‚gen keresztl. n is belen‚ztem, ‚s l ttam, amint a h z z szl˘rŁdj n ott csillogott valami ir nyjelz‚s. A m˘l˘n egy fiatal k”ly”k pec zott, sok mindent megtudtam tole, de semmi konkr‚tumot. Fenn, a teraszon k‚t ”regl ny karattyolt, s mivel nem l ttam m s kiutat, illetve .beutat" a h zba, besz‚dbe elegyedtem velk. Mereven kitartottak a mellett, hogy Kletch nem volt kal˘z, ‚s v‚gl nem engedtek be a h zba, mondv n nem tehetnek kiv‚telt. Ekkor beugrattam oket, mondv n l ttam, amint f‚ltett unok juk, Emily, a pec s k”ly”kkel j tszott. Azonnal felkerekedtek, hogy v‚get vessenek a dolognak! Csak a macska maradt, amint j tszadozott a labd j val. Valahogy ki kellett z”kkentenem a mel˘b˘l Bronsont, hogy belepillanthassak a tervrajzokba. Ennek legegyszer–bb m˘dj nak az t–nt, ha elt volĄtom a jelz‚st a rŁd v‚g‚rol, mondjuk ledobom a macska labd j val! Megpr˘b ltam elvenni tole, j˘l megkarmolt. Hm, m s m˘don kellett a labd hoz jutnom! Ujra besz‚dbe elegyedtem a k”ly”kkel, s a kukacommal r vettem, hogy fogjon nekem halat. AmĄg pr˘b lkozott kis‚t ltam Bronsonhoz, v ltottam vele p r sz˘t, majd visszamentem a m˘l˘ra. ppen a halakr˘l besz‚lgettnk, amikor j”tt az elso kap s! Horogra is akadt egy hatalmasţ bicikli. Mialatt kioper ltam a gumibelsot, Rionak sikerlt egy halat is kifognia! Miut n az orrom elott agyoncsapta a m˘l˘n, elraktam, ‚s a h z fel‚ vettem az ir nyt. Rio adott egy j˘ ”tletet, hogy csin ljak egy csŁzlit a belsobol. Mintha l ttam volna fent egy f t, ami alkalmas lett volna erre! Mikor fel‚rtem odaadtam a halat a macsk nak, megette, m‚ghozz  Łgy hogy egyetlen pillanatra nem vette le a szem‚t a labd r˘l! Most azt n igaz n dh”s lettem. ™sszeraktam h tul a csŁzlit, r raktam a szerencseszenemet ‚sţ kilottem a vil g–rbe. A fen‚be! Most azt n t‚nyleg nagyon kellett az a labda! Visszamentem a m˘l˘ra, h tha Rio fogott m‚g egy halat. Szerencs‚re ‚ppen az orrom elott hŁzta ki a vĄzbol. Uj zs km nyommal felbaktattam a h zhoz, ”sszeraktam a l‚tr t, majd az el‚rheto z szl˘tart˘ rŁdra felk”t”ttem a belsot, r  a halat. A trkk bev lt, a macska otthagyta a labd t a replo hal‚rt. Zs km nyommal a zsebemben Łjra ”sszeszereltem a csŁzlit, ‚s ezŁttal nem hib ztam el! Amint sejtettem, Bronson m r j”tt is d‚rrel-dŁrral, hogy Łjabb jelet helyezzen el a rŁdon. Megv rtam, amĄg felm szik, majd elcsentem al˘la a l‚tr t, s otthagytam l˘gni a krapekot - ne zavarjon, mĄg belekukkantok az irataiba. Kiderlt, hogy v‚letlenl sem felŁjĄtani akarja a h zat, hanem sz llod t akar ‚pĄteni a hely‚be (a lehetos‚gek embere, mi?). Mikor el rultam a terv‚t az ”regl nyoknak, t”bb bizalmuk lett ir ntam, s mĄg Bronsont esernyovel idomĄtott k, engem beengedtek a h zbaţ Ek”zben Nico Angli ban, a British MŁzeumban pr˘b lt a Jagu r ko nyom ra akadni. s ‚pp mikor megtal lta, ki j”tt vele szembe? Oubier professzor. Persze ez nem lehetett v‚letlen. Nem is volt az! Ahogy a prof. kitette a l b t, Nico ‚szrevette, hogy elt–nt a ko! Mivel ak rki lehetett az, a teremor szigorŁan megtiltotta, hogy b rki elhagyja a termet. Szerencs‚re a tolvaj a vitrinben hagyta a kulcsot, s mikor erre felhĄvta az or figyelm‚t, bizonyoss  v lt, hogy nem o a tettes. AmĄg a teremor a rendor”knek telefon lt, Nico kinyitotta a kulccsal a bal felso vitrint, s ellopta a tort. Ezzel a v‚szkij ratot felfeszĄtve elmeneklhetett az ‚rkezo Scotland Yard elol, helyesebben mehetett a professzor ut n a dokkokhozţ Ek”zben v‚gre bejutottam a h zba. A haj˘belsot mint z˘ szoba nem sok mindent rejtett, Ągy teendom sem sok akadt. Elosz”r a haj˘napl˘ keltette fel az ‚rdeklod‚semet: Ketch kincs‚rol esett sz˘ benne! Ha valahol, akkor ott kell lennie annak a konek, de az Ąr sb˘l az is kiderlt, hogy Ketch nagyon eldugta! A bej rat melletti l mp st az asztal egyik bem‚lyed‚s‚be tettem, ez helyes kis  rny‚kot vetett arra a t‚rk‚pre, amit levettem az  llv nyr˘l, ‚s az asztalra helyeztem. Mindketto pontosan passzolt a saj t m‚lyed‚s‚be! Logikus, az  rny‚knak kellett megjel”lni a kincs hely‚t, de minek az  rny‚ka? Elraktam a penn t, k”rbej rtam a szob t, mindent alaposan megn‚zve (‚s kipr˘b lva), majd kinyitottam a l d t, amelybol egy kisl ny pattant elo. Emily! Hosszas ‚s f raszt˘ besz‚lget‚s ut n j”ttem r , hogy a titok nyitja a le nyka nyak ban l˘g˘ kereszt - ez az, amire szks‚gem volt, ez fogja megmutatni a kincs hely‚t, ha a toll hely‚re teszem. Emily alkuk‚pes volt ugyan, de nem volt semmim, amit felaj nlhattam volna cser‚be. Rio azt javasolta adjak neki kagyl˘t, neki ‚pp volt is egy, de azt csak akkor adta oda, ha szerzek neki olyan csalit, amivel tigrishalra mehet. A h z elott j tszadoz˘ macska apr˘ pih‚kre t‚pte a tollat - pont erre volt szks‚ge Ri˘nak! Megkaptam a kagyl˘t, ‚s cser‚be a keresztet. Az  rny‚k egy szigetre esett: a Zombi Szigetre! R vettem Ri˘t, hogy vigyen el. Miut n meg‚rkeztnk, r”vid pr˘b lkoz s ut n r  kellett ‚brednem, hogy nem tudok felm szni a sziklafalon. A haj˘ban volt hal szh l˘, a fiŁval besz‚dbe elegyedve elk‚rtem tole, s ezzel m r fel tudtam kapaszkodni az egyik kinyŁl˘ szikl ra. Ek”zben Nico l‚pcsok hosszŁ sor n keresztl lejutott egy r‚ges-r‚g elhagyott metr˘ llom sra. A t sk j ban levo hajcsattal megpiszk lta a csoki automat t, mire az kik”p”tt egy beragadt pennyt. Ezt visszagy”m”sz”lte az imm r felszabadul t lukba, az automata pedig megaj nd‚kozta egy ezer ‚ves csokival ‚s illedelmesen visszaadta a p‚nzt is. Ut˘bbi ‚ppen kap˘ra j”tt: a m‚redzked‚shez is kellett egy kis apr˘ (miket meg nem tesz az ember szorongatott helyzetben!). V‚gl szemgyre vette a dobozt a falon. Persze le volt lakatolva, persze a tor ‚s m‚rlegk rtya  ld sos tev‚kenys‚g‚nek hamar megadta mag t. A felt rul˘ ajt˘ egy nagy piros gombot rejtett - ez volt a metr˘l mpa  t llĄt˘ gombja. Ek”zben ‚n rendĄthetetlenl m sztam felfel‚ a szikl n, mĄg v‚gre felkapaszkodnom a tetej‚re. Egy ”r”kk‚val˘s gnak t–nt. Miut n kilihegtem magam, a felso utat v lasztottam, Ągy egyenesen belerohantam a mocs rba. T”rtem egy bambusz rudat, azt n sietve t voztam onnan, de a m sik Łton sem j rtam szerencs‚vel: egy iszonyatosan vesz‚lyesnek t–no fenevad  llta el az utamat. Ekkor az a hlye ”tletem t madt, hogy indi n m˘dra elk bĄtom a n‚gyl bŁt, de a bambusz nyĄl sa tŁl sz–k volt ehhez. K‚nytelen kelletlen visszaslattyogtam a mocs rba, ahol r”vid bolyong s ut n egy fa t”v‚ben valami ‚lore bukkantam. Gondoltam, kipiszk lom a bambusszal, erre leharapta a v‚g‚t. Hmm, ‚ppen erre volt szks‚gem. Visszat‚rtem a fenevadhoz, ‚s kipr˘b ltam fŁv˘csotud somat. T”k‚letesen sikerlt: a megkerglt  llat v‚gigkergetett az Łton. Mik”zben ‚szvesztve menekltem, egy pillanatra az az ‚rz‚sem t madt, hogy jobban j rtam volna, ha felfel‚, a lel˘g˘  g fel‚ menekl”k, de akkor m r k‚so volt. A szerencs‚s kimenetel– fog˘cska v‚g‚n, sikerlt visszaosonnom a n‚gyl bŁ h–lt hely‚re, ahonnan tov bbhaladva egy hatalmas szikl hoz ‚rtem. Ide lis hely volt, hogy elhelyezzk a teodolit helyzetjelzoj‚t, igaz nem ment egyszer–en: ”sszekellett kellett k”t”zni a h l˘val, az ind kkal, ‚s Łgy felhŁzni, de megoldottam! Nem maradt m s dolgom, mint megkeresni a Kletch  ltal emlĄtett tevedombot. Elindultam a mocs ron keresztl, ‚s t”bbsz”ri elt‚ved‚s ut n r akadtam egy j˘l eldugott j ratra: ott bŁjt a bambuszr g˘  llat f ja m”g”tti ”sv‚nyrol indult k”z‚pen! A guta majd megt”tt, legal bb h romszor mentem el mellette! Innen m r k”nnyen megtal ltam a dombot. Megtal lta m Ketch k‚z- ‚s t vcsonyom t! Fel llĄtottam a teodolitot, ‚s v‚gigp szt ztam a szigetet. A csillog˘ jelzo f”l”tti szikl t megvizsg lva egy‚rtelm– volt, hogy ott kell folytatnom a keres‚st. Tal ltam is egy odavezeto utat a Tevedombr˘ lţ Nico k”zben eljutott a dokkokhoz. R”gt”n tudta, hogy j˘ helyen j r: Pablo, az a k‚tajt˘s kredenc ott  lldog lt a haj˘ orr ban. L d t˘l l d ig osont, majd kihaszn lva az or figyelmess‚g‚t, felm szott a kabin tetej‚re. Az or rendszeresen v ltott p r sz˘t Pabl˘val, ezt kihaszn lva Nico kinyitotta az egyik kabinajt˘t. Az or persze nem ‚rtette a dolgot, ‚s amĄg k”rln‚zett odabenn, Nico r z rta az ajt˘t, ‚s biztos, ami biztos alapon megerosĄtette a z rat a partvissal. Most m r beleshetett a kabinablakon - m‚g ‚pp idoben, hogy l thassa Oubier ‚s Karzac vit j t, ‚s a professzor szomorŁ hal l t. Mikor Karzac kij”tt, hogy besz‚ljen Pabl˘val, Nico beosont a kabinba, ‚s pont annyi ideje maradt, hogy felvegye a k”vet. Hirtelen valaki k”telet dobott a nyak ba ‚s fojtogatni kezdte. Ugy t–nt, Karzacot nem nagyon ‚rdekelte, hogy 10 perc alatt ak r k‚t gyilkoss got elk”vessen. EzŁttal azonban nem j”tt be neki: Nico a l b ba m‚lyesztette a mŁzeumb˘l ellopott tort (b r m r kor bban is sz mtalanszor segĄtett, ez volt a leghasznosabb dolog, amire valaha is haszn lhatt k), majd  tvetette mag t a haj˘korl ton, ‚s elt–nt a l d k k”z”tt. Na, ha tippelnem kellett volna, hogy kikkel nem tal lkozom biztosan a Zombi Szigeten, akkor azok tal n a filmesek, r ad sul egy hĄrhedten tod”tt rendezo, aki egyszer–en .lesz”rf”sgyerekezett". Felvettem n‚mi kaj t az asztalr˘l, a stire r cs”p”gtettem a szirupot, majd odaadtam a k”v‚r .kaszkadornek", aki be is habzsolta - ‚s k”zben alaposan ”sszekente mag t a cs”p”gos sziruppal. Felfigyeltem a hangos zmm”g‚sre a bokorban, gondoltam, a darazsakkal megtr‚f lo m a dublort. Bedobtam a zseml‚t a bokorba - eros zmm”g‚s volt a v lasz. Hoztam m‚g egy zseml‚t, azt is bedobtam - h t volt m–sor, szeg‚ny ”reg alig meneklt meg a darazsak dhe elol. A tengerparton m r nem is tudta ell tni hos feladat t, Ągy mindenkit sikeresen meggyoztem, hogy majd ‚n leszek az aktu lis akci˘hos. R vettem oket, hogy k‚zi kamer val vegy‚k fel, amint felkapaszkodom a szikl ra - ahol meg is tal ltam a s˘lymot mint z˘ k”vet! Hamarabb ‚rtem az indi nfaluba, mint Nico, de sajnos Karzac is megelozte. Fel‚gett‚k az eg‚sz falut, ‚s elkaptak engem is. Annyi idom volt, hogy a Sas k”vet r bĄzzam Titipoco-ra. BĄztam benne, hogy j”n Nico, ‚s segĄt. Igy is lett. A falu kapuj ban tal lt als˘gaty t˘l m r rosszat sejtetett. Besz‚lt Titipoco-val, m r amennyire azt besz‚dnek lehetett nevezni. Mindenesetre megkapta tole a k”vet, ‚s megtal lta a m sikat is! Mivel benn‚gett egy h zban, tŁl forr˘ volt, de a .man˘" segĄts‚g‚vel r borĄtottak egy hord˘ vizet. A piramishoz ‚rve m‚g pont l tt k, amint felfel‚ mentem a l‚pcson - nem ”nsz ntamb˘l, az biztos! Nico elk”vette azt a bakl”v‚st, hogy megl tt k az or”k, de szerencs‚re gyesen kimagyar zta mag t. Ha fel akart jutni, a piramis t”v‚ben levo liftf‚les‚get kellett ‚letre keltenie. A m sik masin nak elv gta az zemanyag-vezet‚k‚t, s a kipiszk lt csodarabba ”nt”tt egy kis benzint, majd ezt  tt”lt”tte a felvon˘motorba. Titipoco felvitte a lift tetej‚re a k”telet, majd ezt alul hozz erosĄtett‚k a motorhoz. Nico elmagyar zta neki a lift kezel‚s‚t, azt n besz llt a liftbe. Mire fel‚rt ‚n m r az  ldozati olt ron fekdtem. Odafent el‚g feszlt volt a helyzet: megkezdod”tt a napfogyatk oz s, Raoul Graciento ‚ppen kiborulni k‚szlt, ‚n meg pr˘b ltam beugratni Pablo ellen, nem sok sikerrel. Nico elcsente a t”lt‚nyeket, ‚s lement a lifttel. Az elso dolga volt, hogy felvegye a f kly t, meggyŁjtatta Titipoco-val, majd beledobta a kifolyt zemanyagba, r”gt”n ut na pedig a t”lt‚nyt rat. Volt nagy pukkan s, ami egyr‚szt elzavarta az or”ket, m sr‚szt Pabl˘t lecsalta fentrol. Nico k”zben felj”tt a liften, kicselezte Raoult, ‚s kiszabadĄtott. Megpr˘b ltuk meggyozni az ideg”sszeroppan s sz‚l‚n  ll˘ Raoult, hogy  lljon  t hozz nk - nem sok sikerrel. Nem volt t”bb idonk, rohannunk kellett a piramisba! Az elso akad ly egy nagy ajt˘ volt, amin k‚t kart egyszerre kellett meghŁzni - hogy megnyĄljon alatta egy csap˘ajt˘, amin keresztl bezuhantunk a piramis gyomr ba. K”zben Raoul szembesz llt a vissza‚rkezo Pabl˘val ‚s saj t anyj val! M‚giscsak hat sos volt a r besz‚l‚s. Nico egy olyan szob ba esett, ahol k‚t hatalmas, elforgathat˘ t ny‚rb˘l  ll˘ g‚p volt. A jobb oldalon l that˘ n‚gy k‚pet kellett kirakni, hogy kijusson a szob b˘l. Volt m‚g 10 m sik k‚p, amelyek ker‚k egytt ll sokat mutattak. A kirakand˘ n‚gy k‚p ezek kombin ci˘it tartalmazt k. Titipoco ‚s ‚n valahol m shol landoltunk, majd a l‚pcsot k”vetve egy s”t‚t szob ba ‚rtnk. Tal ltam egy f kly t, ‚s megk‚rtem Titipoco-t, hogy gyŁjtsa meg. A f‚ny egy furcsa szob t vil gĄtott meg. Titipoco egy szobor sz j ban lt. Egy estm‚ny volt mellette, ami nagyon gyesen takarta, hogy van rajta egy kar. MeghŁztam. Nem t”rt‚nt semmi. Azt n Titipoco beborult a sz jon  t a szoborba, alattam pedig megnyĄlt a f”ld. Imm ron teljesen egyedl egy szoba k”zep‚re zuhantam, csoda, hogy nem t”rt ki a nyakam. Felvettem a f kly t a f”ldrol, ‚ppen kialudni k‚szlt, gyorsan meggyŁjtottam vele egy m sikat a falon. Mivel a szob ban csak egyetlen kar volt - f‚lve az Łjabb zuhan st˘l - meghŁztam. Egy ajt˘ nyĄlt a baloldalon, ami egy m sik szob ba vezetett, viszont bez rta a m sik szemben! Aha, sz˘val ajt˘nyitogat˘s feladat! J˘l elsz˘rakoztam velk, amĄg r j”ttem a megold sra. A l‚nyeg, hogy az volt, hogy ajt˘k olyan kombin ci˘kban  lljanak, hogy a bal oldali szoba teljesen le legyen z rva, ekkor kinyĄlik a jobb oldali szob ban a titkos ajt˘. Felkaptam a f kly t, ‚s bel‚ptem az ajt˘n. Tal ltam m‚g egy utols˘ kart, ami egy Łjabb l‚pcsot fedett fel, amely a biztos hal lba vezetett...